2013. január 27., vasárnap
Mit tehetünk romló fogak és visszerek ellen?
Korábbi bejegyzésemhez a természetes gyógymódokról, érkezett egy újabb komment, ami sokakat érintő kérdéseket vet fel, bemásolom ide:
"A terhességem alatt 2 olyan dolog van, amitől kicsit félek:
- Az első, hogy tönkremennek a fogaim. Ez rémálmaim visszatérője pedig nincs okom rá. Igyekszem minél több tejterméket enni nap, mint nap, hogy a kicsinek jusson elég kalcium. Mit javasolsz esetleg kiegészítőnek?
- A másik a lábam, azaz a visszerek kialakulása. A családban apai ágon mindenkinek nagyon visszeres a lába, szóval a hajlam megvan. Nekem még csak 1-2 felszíni hajszáleres lila foltom van, ezek már 6-7 éve megvannak. Igyekeztem a terhesség előtt spininggel erősíteni a lábakat, most azt már nem bírnám. Mit ajánlasz, hogy ne járjak úgy, mint a nagymamám, akit már többször műtöttek is.
Előre is köszi."
Romló fogak ellen:
A kalcium tényleg nagyon fontos a várandósság alatt, de szerintem jobban jársz, ha elsősorban nem a tejtermékekkel próbálod bejuttatni a kellő mennyiséget. Persze az sem rossz, de sajnos a manapság kapható bolti tejek nagyon kevés igazán értékes vitamint és tápanyagot tartalmaznak, s ráadásul telerakják mindenféle tartósítószerekkel. Úgyhogy jobban jársz, ha ezekből eszel minél többet:
-olajos magvak (dió, mogyoró...)
-zöldségek (káposzta, petrezselyem, bab, hagyma...)
-SZEZÁMMAG!! (ezt azért emelem ki, mert sokan nem tudják, hogy a kalcium hasznosulásához 1:1 arányban foszforra is szükség van, de a legtöbb ember több foszfort juttat be, mint kalciumot, s a szezámmagban ez az arány fordított!!)
Ami még nagyon fontos és segíti a felszívódást, az megint a kedvenc Schüsslerem: 2-es só, a csontok és fogak sója! (Calcium phosphoricum) Ez viszonylag lassan ható szer, tehát hosszabb ideig kell szedni az eredményességért.
Egyébként ennek a sónak a hiányai úgy jelenhetnek meg, mint:
-viaszosan fénylő arcbőr
-fehér pöttyök a körmökön
-fogvégek elvékonyodása
Emellett az 1-es sót javaslom még, a Calcium fluoratum-ot, ami fogszuvasodás, aranyér, visszér ellen is hat. (tehát a kérdezőnek ez 2 az 1-ben megoldás!) Ezt a sót eltérően a többitől, D12-es hígításban alkalmazzuk!
Ha odafigyelsz a táplálkozásodra, és a fentieket alkalmazod, nem kell aggódnod!
S most jöjjenek a fránya visszerek:
Ha már kialakult visszere van valakinek, sajnos nem lehet "eltüntetni", főleg ilyenkor, hisz a nagyobb súly miatt eleve nagyobb terhelésnek vannak kitéve a lábak, ráadásul a baba is ránehezedik az erekre, s ezzel a vénás keringést akadályozza (ezért sose feküdj háton! legjobb a bal oldaladon feküdni). Ebben az esetben kompressziós harisnyát érdemes hordani, hogy legalább ne nagyon romoljon a korábbi helyzet. Persze a lentebbi tanácsok ide is vonatkoznak, csak ne várjunk csodát.
Ha viszont "csak a hajlam" van meg, mint a fenti kérdezőnek, akkor nyert ügyünk van, kis odafigyeléssel sokat tehetünk, hogy várandósság alatt se legyen semmi gond!
-ilyenkor tényleg "kötelező" a jóga, otthon is, rendszeresen, főleg a lábgyakorlatok, körzések, hisz ezek segítik a vénás keringést (lábakat felemelve is végezhetjük ezeket, akkor még a gravitáció is "besegít")
-úszás (ha egyéb ellenjavallat nincs, ez is sokat segíthet)
-otthon minél többet felpolcolni a lábakat (még jobb, ha van rá mód: a jógában "denevér-póz"-nak hívjuk azt, amikor a falra feltesszük a lábakat, így szinte teljesen függőlegesen vannak)
-táplálkozásnál a sok C-vitamin bevitelével elősegíthetjük az erek falának rugalmasabbá tételét
-a csipkebogyó teát nagyon ajánlom, hideg áztatással készül (én este előre beáztatom, reggel leszűröm és kicsit meglangyosítom, de persze nem hevítem, nehogy a sok C-vitamin elvesszen)
-a fentebb említett 1-es Schüssler só, de visszerek esetén a 11-essel (Silicea D12-es hígításban) kiegészítve, s a kettő bevétele között 1 óra teljen el
-homeopátiás szerekből az Aesculus hippocastanum C12-es hígításban segít kezdődő visszerek esetén, de további homeopátiás szerek is vannak, ezeket azonban csak ilyen szakképzettéggel rendelkező orvos tud személyre szabottan ajánlani
-vadgesztenye krémmel masszírozni, a szív felé mindig
-inkább zuhanyozni, mint fürödni, s ha bírjuk váltózuhany hideg-meleg vízzel, csak a lábon! (hideggel befejezve)
Remélem tudtam segíteni, kis odafigyeléssel jó esélye van a kérdezőnek (s mindenkinek, aki hasonló cipőben jár) arra, hogy megelőzze a bajt! Ja, és a rettegés egyáltalán nem segít, sőt! Nagyon fontos a pozitív hozzáállás, és az, hogy arra gondoljunk minél többet, amit el szeretnénk érni, s nem arra, amitől nagyon rettegünk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)